A könyv eredetileg 2012-ben jelent meg. Magyarul a Könyvmolyképző adta 2015-ben puha- és keménytáblás változatban.
Edenbrooke az azonos nevű sorozat első kötete.
tags: Anglia, regény, kortárs, romantikus, 19. század, család
Első könyv Julianne Donaldsontól, és meglehet nem az utolsó, bár a kedvencek közé nem tudott bejutni.
Marianne történetét ismerhetjük meg ebben a könyvben, aki Bathban a nagyanyjánál él, míg az ikertestvére Londonba, az édesapja pedig valahol Franciaországban van lassan két éve, mióta a lány édesanyja - az apja felesége - elhunyt.
Marianne jobban szereti a vidéki hangulatot, mint a városi nyüzsgést, így nem is nagyon vágyik Londonba, bár Cecily hiányzik neki. Ezért is örül annyira, hogy Cecily (később kiderül igazából Lady Caroline) arról ír neki, hogy Edenbrooke-ba megy hamarosan és Marianne-t is szívesen látják ott. (Lady Caroline a lányok édesanyjának volt a legjobb barátnője míg meg nem szakadt a kapcsolat).
 |
| forrás: juliannedonaldson.com |
Marianne és a komornája Betsy útnak is indul néhány nap múlva (Marianne-nek varrattak néhány új ruhát is) Edenbrooke felé, ám egy útonálló miatt idő előtt kell megállniuk, mert a gazfickó megsebesíti a kocsisukat. Marianne-t pedig megpróbálja kirángatni a kocsiból, de végül csak a medálját sikerül megkaparintania, mert Besty talál egy pisztolyt és ezzel elriasztja a támadót.
Marianne a legközelebbi fogadóba hajt és az első élménye nem túl pozitív, hisz az első akibe belebotlik, meglehetősen durván felel neki. Később a férfi próbálja jóvá tenni a dolgot, de Marianne szerint túl titokzatos és pimasz, ami dühíti.
– Nem ájulok el – feleltem erőtlenül.
Aztán minden elsötétült előttem, és összecsuklottam. Éreztem, ahogy a sötétség körülölel és teljesen elnyel. Szerencsére nem fájt.
Másnap reggelre Philip eltűnik és senki nem mondja meg a lánynak hova lett, vagy kicsoda is ő. Viszont a férfi gondoskodott új kocsiról, így tovább haladnak és hamarosan megérkeznek Edenbrooke-ba.
Marianne-t teljesen lenyűgözi a hely szépsége és mérete, Lady Caroline pedig őszintén örül neki.
Első híre Marianne számára, hogy a testvére Cecily még egy hetet marad Londonba pár estély miatt. A lány először elszomorodik és kicsit zavarban van, hogy ő lesz az egyetlen vendég, de aztán újra összefut Philippel és kiderül számára, hogy miért titkolózott annyit... bár még így sem tud mindent.
 |
| forrás: juliannedonaldson.com |
Másnap reggel kilovagolnak, és mert jól érzik magukat, utána a könyvtárba vonulnak vissza és a férfi mesél neki a kalandos európai útjairól. Mondhatni barátokként válnak el később és megegyeznek, hogy több időt (pl. lovaglás) töltenek majd együtt.
– Mi alapján rendszerezték a könyveket?
– Nincsenek rendszerezve.
– Akkor hogyan találják meg, amit keresnek? – fordultam hátra. Több ezer könyv van itt.
– Szeretek keresgélni. Olyan, mintha a régi barátaimat látogatnám meg.
Elgondolkodva néztem Philipet. Ez az aprócska vallomás igencsak felkeltette a kíváncsiságomat. Philip olyan otthonosan mozgott a könyvtárban, mintha direkt neki építették volna. Hanyagul, kinyújtott lábbal terpeszkedett a fotelban, de elismerően állapítottam meg, hogy még ez is jól áll neki.
Pár nap múlva Lady Caroline szeretne egy bált, aminek Philip nem örül, és amikor az anyja felveti, hogy "bemutatja Marianne-t a társasának" kifejezetten komor hangulatba kerül, de nem mondd ellent.
Marianne nem érti, hogy Lady Caroline miért kért engedélyt a fiától a bálra, aztán egy látogató Sir Philipnek hívja és kiderül, hogy jelenleg ő a legidősebb fiú, hiszen a bátyja Charles elhunyt.
Ezután Marianne rájön, hogy Cecily Philipre vetett szemet Londonba és nem túl boldog, hiszen meggyőződése, hogy nem versenghet a testvérével.
Aztán felpörögnek az események, hiszen érkezik egy Thomas Beaufort nevű férfi, aki úgy tűnik érdeklődik Marianne után. Cecily és a többiek (Lady Caroline lány, Louisa, a menye Rachel és William) is befutnak, Marianne pedig kihallgat egy fél beszélgetést Philip és William között, amitől nem lesz jobb kedve. Majd az egészet Betsy is tetézi, így mire eljutnak az esti bálig, Marianne már kifejezetten kerüli Philipet. Viszont rájön, hogy bizony, belezúgott a férfiba.
 |
| forrás: juliannedonaldson.com |
Én csendben arról álmodoztam, hogy olyan férfival házasodom össze, akit szívből szeretek, és aki viszonozza az érzelmeimet. Ha pedig nem találok ilyet, akkor nem megyek férjhez, és kész.
Nem sokkal később Kellet látogatja meg, aztán másnap Beaufort is beállít és megkéri Marianne kezét. A lány visszautasítja, mert komolyan gondolja, hogy szerelemből akar házasodni, Beaufortot pedig még csak különösebben vonzónak sem találja.
Míg Philip körül járnak a gondolatai (a férfi és William elutaztak, de ígérték a bálra hazaérnek) újra festéssel üti el az időt és több. számára kedves helyet is vászonra visz. Végül Rachel homályosítja fel, hogy Philip bizony szereti a lányt, csak a helyzet kissé bonyolult, amit megkönnyítene ha Marianne adna valami jelet, hogy szívesen venné Philip közeledését.
Amikor a bál előtti napon WIlliam hazatér, ám Philip sehol Marianne elég csalódott, de nem sok ideje marad keseregni, mert elrabolják azzal a szándékkal, hogy a vagyona miatt házasságot kössön.
Szerencséjére megállnak estére egy fogadóban és Marianne ügyesen szerez magának egy nem túl hasznos, de "a semminél több" levélvágót fegyver gyanánt.
Bár nem tudja komolyan megsebezni támadóját, elég lármát csapnak ahhoz, hogy valaki megnézze mi folyik a helyiségben.
Marianne legnagyobb döbbenetére a saját édesapja és Philip menti meg, bár először csak az apjára tud fókuszálni.
Miután visszatérnek Edebrooke-ba, szinte kómába zuhanva alszik és másnap kétségbeesve keresi azt a szerelmes vallomást amit korábban (a fogadóban) a csizmájába rejtett. Ami Philipnek szól.
Az esti bálig nem kerül elő a papír és Marianne nem tudja meg azt sem ki nyúlta le. A bál viszonylag megszokottan indul, aztán Cecily (aki azt tervezte a bálon rábírja Philipet, hogy megkérje) eltűnik Philippel. Nem sokkal később Louisa (aki nem külösebben kedveli Marianne-t és ezt nem is nagyon palástolja) jelenik meg és a könyvtárhoz vezeti Marianne-t, akit utána Cecily szinte belök a könyvtárba... ahol Philip már olvasta a levelet és igazi happy endes véggel megkéri Marianne kezét.
– De remélem, nem akarja, hogy mások elképzelései irányítsák az életét. – Azzal finoman elkapta a karomat, és maga felé fordított. – Én már rájöttem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha hű maradok önmagamhoz. Gondolkozzon el ezen!
Edenbrooke (mármint a birtok) csodálatos hely lehet(ne). Tetszett, hogy nagy a terület és hatalmas a ház, mégsem érzi úgy az ember hivalkodónak. Inkább valahogy... varázslatos (persze mágia nélkül, ez nem fantasy).
Marianne egy kedvelhető, bár néha kicsit chö-chö főszereplő. Nem igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy nem látta a saját értékeit.
Amikor ott hagyja a bált... hát majdnem elsírtam magam, amiért nem képes harcolni azért, amit/akit akar. Cecily (néha elég bitchy volt vele... nem szándékosan, de akkoris) által gondosan ápolt komplexusait annyira nem tudta legyőzni, hogy az már szinte fájt (nekem, mint olvasónak), és bár tényleg próbáltam, inkább csak a végén tudtam megkedvelni Cecily-t.
Hatalmas plusz pont, hogy Marianne így szeretett a természetben lenni és nem érdekelték a pletykák. Azt hiszem a bálok is kimozdították kicsit a komfortzónájából, de ha jó volt a társaság akkor élvezte.
Ha jól láttam van egy előzmény/nyitó kötet is Philippel. Majd azt is szívesen elolvasnám, de persze így is szép kerek a történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése