A csodálatos Waverley-kert, az eddig magyarul is megjelent Lorien-könyvek, Az ördög csókja, Firelight
Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert (2012. júliusában olvastam)
Varázslatos könyv. :) Egyébként az első Sarah A.A. könyvem is egyben. Sajnos, eddig az egyetlen is, de már dolgozom ezen a problémán. :)
Nem egy pörgős könyv, de mégis... olyan hangulatos, hogy jól esett olvasni.
Volt benne sok-sok virág (és más) érdekes felhasználása. (Illetve talán csak nekem volt érdekes/furcsa hiszen egy időben például népszerű volt az ibolya (vagy levendula?) torta). Volt benne menekülés, bujkálás és volt szerelem is. Oooh! :) A picit bolond néni pedig nagyon feldobott egy-egy részt.
Ami még tetszett, hogy minden Waverleynek más „képessége” volt.
A kedvenc viszont határozottan az almafa, ami dobálja a gyümölcseit.
Jöjjenek a krónikás könyvek...
 |
| forrás: moly.hu |
A filmet láttam előbb és csak utána találtam rá a könyv(ek)re.
Természetesen vannak eltérések, de ezt majdnem mindegyik adaptációról elmondhatjuk (vagy talán mindegyikről).
Nekem a könyvben jobban tetszett a végén lévő csata.
A kedvenc karakterem: Bernie Kosar és Henry volt. (Egy kicsit reménykedtem, hogy Henry nem hal meg, mint a filmben).
Mivel a filmet előbb láttam, ezért nem formáltam újra képzeletben a karaktereket, hanem olyannak képzeltem el őket, mint színészek, akik a filmben eljátszották őket.
Pittacus Lore: A Hatok hatalma (2012. márciusában olvastam a második könyvet)
Több volt benne az akció, ami nekem nagyon tetszett.
Örülök, hogy több Védő is „felkerült a palettára”. Gondolom a következő kötetben jobban megismerjük majd az új szereplőket… Sőt, talán sikerül nekik a találkozó. (Amire nagyon kíváncsi leszek, tekintve, hogy John nem tudja merre van az arra, Samet pedig elfogták… zsebében pedig ott lapul a cím… Azt remélem, hogy Sam nem árulja el őket… Bár nem hiszem… de ki tudja).
A legnagyobb csalódás… Sarah volt. Nem mondom, hogy szerettem, de azt sem, hogy nem. Olyan… semmilyen volt számomra (azzal együtt, hogy az első könyvben sokat szerepelt). Néha kicsit idegesített, de ez minden. Viszont az FBI-os dolog után…én nem várom vissza a következő kötetben.
A legnagyobb meglepetés… Ella volt. Amikor kiderült, hogy ki is ő (plusz, hogy változtatni tudja a korát) az elég csak-pislogok pillanat volt.
Héctort sajnáltam.
Igazából egy kicsit megzavart a cím. Arra számítottam, hogy most mindenki elő fog kerülni, és „egyesítik erejüket”… vagy valami hasonló. :)
Pittacus Lore: Kilencedik titka (2013. júliusában olvastam)
A végéhez egy kérdés: és Sam hol van?
A cím – ahogy az előző kötetnél is – egy kicsit érthetetlen számomra.
Szórakoztató könyv volt, és sok titokra fény derült (végre). A vége miatt gondolom lesz folytatása, és remélem végre kinyírják a főgonoszt (és kiderítik miért, mivel tudta „kikapcsolni” az erejüket).
Egyébként mennyire gerinctelen, hogy csak akkor mer harcolni velük, ha nem használhatják a képességeiket?
Most, hogy végre együtt vannak, megvan minden esélyük a győzelemre. Vajon mindenki visszamegy a Lorienre, ha/miután győztek?
Pittacus Lore: Ötödik csapdája (2014. május végén kaparintottam meg ezt a kötetet)
Emlékszem valamelyiknél mintha panaszkodtam volna a cím miatt. Hát itt eltalálták *képzeletbeli levegőbeöklözés*.
Egy másik címmel is ennyire Ötödik ellenes lettem volna, vagy ez nagy mértékben hozzájárult? Nehéz lenne megmondani, mert/de a srác viselkedésébe volt valami nyugtalanító már az elejétől. (Pl. az elejtett megjegyzései)
Gondoltam, hogy lesz egy ilyen kötet is majd, ahol nem lesz nagy mog-védők csata, de csak egy kicsit hiányzott, mert volt több kisebb harc és sok minden kiderült (főleg a végén).
Az nem teljesen világos számomra, ha John felébredt, Ella miért nem? Talán a seb miatt… vagy legalább is én erre gondolok, hiszen Ellának nem ég a lábába új jel, amikor egy védő meghal, Johnnak viszont igen. Szóval talán ez is segített visszatérnie… vagy… na mindegy.
Nyolcadik… ez kicsit sokkolt. Ötödiket leszámítva kedvelem a védőket (meg Samet és az apját… Sarah nekem az elején nem volt szimpi és még fenntartásaim vannak) és igen, emlékszem a korábbi részre, amikor egy barlangrajzból kiderült, hogy Nyolcadik meghal majd, de amikor túlélte azt a kötetet úgy gondoltam elmúlt a veszély. Nos, tévedtem.
Azt kell mondjam én is elkényelmesedtem kicsit, ahogy a védők a luxuslakásban. Megint menekülhetnek (és nincsenek is együtt). Nem tudom még hogy mit gondolok erről. Izgalmas ugyan, de már kezdek kicsit belefáradni a folytonos futásba. Ettől függetlenül szívem szerint most és azonnal elkezdeném a következő kötetet. (Ide nekem de azonnal!)
Azt nem tudom BK-val mi lesz, de nagyon remélem (bár csekély az esélye), hogy túlélte mert imádom azt a kimérát.
Pittacus Lore: Hetedik bosszúja (2015. júniusában olvastam)
Egy kicsit morgok a vége miatt. Sam újabban félig Lorin lett vagy mi? A másik a „Hetedik bosszúja”. Tegye fel a kezét, aki felfedezte a címben említett bosszút…
Ezt leszámítva azt kaptam amit vártam, szóval örültem. Egyedül azt bánom, hogy Nyolcadikat nem sikerült visszahozni, pedig egy pillanatra felcsillant a remény halovány fénye… de legalább szép búcsú volt.
Egyébként a szentélyen meglepődtem, de pozitív értelemben. (Viszont halkan megjegyzem, hogy sokat nem nyertek vele a Védők, mert sem segítséget, sem plusz erőt nem kaptak… egyelőre).
Ötödik meg végül… pártatlan lett, de az mindenképp jó pontot ért nálam, hogy megmentette Ellát, mielőtt John leszúrta volna a főgonoszt. Csak azt sajnáltam ennél a résznél, hogy Johnnak nem sikerült kiszednie Ellát SR karmai közül.
Fura ezt mondani, de megkönnyebbültem, hogy végre eljutottak a mogok a Földre, mert kicsit már kezdett hosszúra nyúlni a titkos kergetőzés. Így Johnék talán több szövetségest gyűjthetnek maguk köré, bár másrészről meg a mogok mindent szétlőnek függetlenül attól, hogy élőlény vagy egy háztömb az.
Sarwat Chadda: Az ördög csókja (2012. január-február)
Egy dolog tetszett: a borító. Ennél…. valamivel…jobbra számítottam.
Ha épp nem a történetet untam, akkor azon gondolkodtam, hogy mikor olvastam legutóbb olyan könyvet, ahol egyik szereplőnek sem sikerült megkedveltetnie magát. Ráadásul az emberek „hullottak, mint a legyek”. Voltak pillanatok, amikor emelgettem a jobb szemöldököm „mi van?” stílusban…
Nem tudom, talán túl sokat vártam a könyvtől. Abban meglehetősen biztos vagyok, hogy nem folytatom ezt a sorozatot (aminek ez volt az első kötete), mert olyan sok remek könyv van a világon, hogy egyszerűen sajnálnám ennek a folytatásával elvenni az időt egy másik könyvtől (ami nagy eséllyel jobb is).
Mit mondhatnék? A tiltott szerelem mindig jó alap. Ezt már Shakespeare is tudta. :)
Ugyanazokat a köröket futjuk, mint az összes többi ilyen könyvnél. Ettől függetlenül nekem tetszett, bár egyik másik karakterrel nem voltam teljesen kibékülve néha.
Például Jacinda is folyton azon pörög, hogy ki-mikor-hogyan jöhet rá a titkára, amit annyira jól kéne őriznie. Erre elköveti a legnagyobb hülyeséget és átváltozik egy rakás ember (ráadásul vadász) előtt. Mert tényleg nem lehetett volna még fél percet várni, hátha Will visszaszól, igaz? (Ha pedig nem szól, nyilván halott és akkor meg mi értelme van a hősködésnek…)
Mindent és mindenkit összevetve, Jacinda anyja vitte nálam a pálmát biztosíték kiverésben. Én ezt a nőt egyszerűen nem értem! Azt mondja, biztonságban akarja tudni a gyerekeit. Oké, ez természetesen ösztön. Viszont miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy az egyik lánya ölje meg magában a lelke (?) egyik felét? Ráadásul konkrétan választási lehetőséget sem ad neki, hanem a sivatagba viszi… biztos, ami biztos.
Ez szerintem inkább kegyetlenség (vagy kínzás, kinek melyik tetszik). Ha tényleg annyira szereti a lányát, akkor szeresse úgy, ahogy van, nem? A sivatag helyett vihette volna valami zöldebb helyre. Mondjuk egy erdő melletti városkába, és rábízhatta volna Jacindára a döntést, hogy mit szeretne…
És akkor még nem beszéltem Jace testvéréről, aki a másik nagy …khm. Rendben, én értem, hogy most lehetősége van normális(abb) életre. Nem tartják selejtnek, stb. Azt mondja meg valaki, miért nem örül ennek és foglalkozik ezzel? Miért nem segít Jacindának is a beilleszkedésben, amikor a lány láthatóan szenved? Miért van az, hogy amikor Jace elmondja, hogy Will közelében jobban érzi magát, T rögtön azzal jön, hogy jobb ha elkerüli a srácot? És még van kb tíz miértem…
A legjobb benne szerintem, hogy végre olyan lényt hoztak főszereplőnek, ami kevés van. (Vámpíros, alakváltós, tündéres, stb történetekből már úgy is van elég) Annyi szépséghibája van csak, hogy ez a lény a draki nevet kapta (mert ugye a sárkányok leszármazottja), viszont így nem tudtam elég komolyan venni, mert folyton olyan érzés volt, mintha a dragon egy beceneve lenne. Így a komoly helyzetekben elég komikus volt, és ez kitartott a könyv végéig.
Nagyjából erre számítottam, szóval egyáltalán nem volt csalódás számomra a könyv (a kisebb hibáival és idegesítő karaktereivel meg tudok békélni), és kíváncsi vagyok mi lesz Jacindával (a testvére meg az anyja nem érdekel). Kíváncsi vagyok Will rátalál-e és arra is Cassian vajon mennyire marad kemény alfa (jelölt), amikor oda kell állnia az apja elé és megkérni, ne vágják meg Jacinda szárnyát. (Igazából az egyik elméletem szerint, ha nem vágnak a lány szárnyába, akkor hozzákényszerítik Cassianhoz).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése