Újabb adag értékelés korábbról.
Caris Roane: A Másik Föld (2014. júniusában olvastam)
Belőlem ez ilyen „összetákolt” könyv érzést váltott ki.
Beszéled a magyart?
Én ritkán teszek megjegyzést a magyar fordításra, de itt sajnos rányomta a bélyegét... Néha már azon gondolkodtam, hogy talán egy kezdő angolosnak adták. Na mindegy.
Az alapötlet egyébként elég jónak ígérkezett, ezért is kezdtem el… de végül nem sikerült eléggé megszeretnünk egymást.
Sokat markol?
Építsük fel képzeletben ezeket a harcosokat, akik körül a sztori nagy része forog:
vámpírok (vámpírfogak, vért isznak, stb), harcos testalkat , hosszabb vagy hosszú haj valami bőrrel megkötve, (angyal) szárnyak (Mi vaaan?), római gladiátor (?) szerelés és persze a fő fegyverük a kard . Valahogy úgy éreztem, sok lesz a jóból.
Egy újabb – nálam – ritkán előforduló dolog jön: kicsit J.R. Ward – Nalini – Lara Adrian mixnek éreztem a könyvet. Vett egy kicsit ebből meg egy kicsit abból és lett az ami.
Én túltettem magam azon, hogy Lara vámpírjai ufók, hogy Nalini angyalai teremtik a vámpírokat, de az ilyen "mindent bele leves"sel nem nagyon sikerült megbékélnem.
Vámpíroknak szárnyakat? És a Föld is visszafelé forog mostantól?
Én szeretem a vérszívókat (olyan J.R. Ward alkotta FTT féléket főleg) és sokféle dologgal megtudok békélni fantasy könyvekben, de NE adjunk már vámpíroknak szárnyakat, mert ez nekem egyszerűen sok(k).
Alisont először nagyjából kedveltem, de aztán az alkotója elrontotta. Ilyen hiper-szuper-éppen-csak-nem-űrugró képességekkel bíró, túl sokat problémázó karakter lett belőle. (Oh nem akarom bántani Letót, nem akarom elhagyni Kerricket…de elfogom hagyni, de nem, de igen, nem akarok kiképzést…blablabla.)
Amikor épp harcoltak (és szerencsére abból nem csak egy jelenet akadt), az dobott valamennyit a könyvön. Legalább mozgalmas volt.
Andrea Cremer: Nightshade – Az őrzők (2011 május)
Jó könyv volt. Mindig történt vagy kiderült valami. Tetszett, de azt nem mondanám, hogy újat mutatott.
Andrea Cremer: Wolfsbane – A keresők (2011 július-augusztus)
Az elejét kicsit untam, de ami utána jött az kárpótolt :)
Jó volt megismerni a őrzők-vigyázók-keresők történelmét (az igazit), ami megmagyarázott dolgokat, illetve kijavította a helytelen részleteket (vagyis lerántotta a leplet a hazugságokról, na).
Andrea Cremer: Bloodrose – A döntés (2012 május)
Oké, hát… nem egészen ilyen végre számítottam.
Az jó, hogy Shay és Calla végül együtt maradt… de az már kevésbé, hogy többet nem tudnak átalakulni… ahogy a többi farkas is CSAK farkas lehet.
Ráadásul így Shay csak percekig lehetett a szüleivel. Ez szinte a kegyetlenséggel határos.
Na meg ott van az is, hogy Ren meghalt… Hát ez… komolyan…
A végét leszámítva tetszett a kötet.
 |
| Az Átokvetők kötetei |
Holly Black: White Cat – A Fehér Macska (2014 december)
Érdekes volt, bár az eleje nekem nagyon lassan indult. Ráadásul a visszaemlékezések néha kicsit megzavartak. Persze értem én, hogy szükség volt rá (vagyis a legtöbbre), de ez nekem inkább a tv-ben működik.
Casselt és a nagyapját kedveltem a legjobban. Lila még nem tudom hova kerül a képzeletbeli listán, mert eddig nem igazán sikerült megszeretnem, de a furcsa viselkedése annak is betudható amin átment. Philip az elején még szimpatikus volt, de aztán átkerült a másik oldalra és sajnáltam a feleségét (de annak örültem, hogy Cassel segített neki). Cassel barátai szintén a kedveltek közé tartoznak és klassz volt, hogy segítettek neki.
A Casselt körülszövő titkok nagyon tetszettek és mindegyik egyenként került a felszínre, épp amikor eljött az ideje.
Remélem a folytatás is legalább ilyen lesz.
És mivel engem mindig nagyon érdekelnek a borítók is, itt is megnéztem rögtön a többi kötetét (is), és szerintem jók lettek (és egységesek. Szerintem ez egy trilógiánál/sorozatnál fontos).
Catherine Clark: Anyja lánya (2013 június)
Jajj, azt hiszem ideje újra elővenni azokat a dvd-ket. :) - ezt gondoltam mikor befejeztem a könyvet.
A sorozat régi kedvenc, szóval meglepetés nem érhetett. A könyvet is szerettem (ez várható volt), de azt fájlalom kicsit, hogy végig Rory a mesélő. Könyvből filmet, illetve sorozatot készíteni biztosan nem egyszerű, de sorozatból könyvet még kevésbé. Egyetlen nézőpont nem adja vissza olyan jól. Ettől függetlenül majd a többit is elolvasom idővel.
Cat Adams: A vér dala (szintén 2013 június)
Számomra a könyv kb 80%-a semleges. Se nem rossz, se nem jó. Informatív (olykor), de unalmas. Ami vicces (ezt úgy értem: szomorú), mert tele van term.feletti lényekkel (meg "félvérekkel"), szóval arra számítana az ember, hogy lépten-nyomon megy a harc… de nem. (Tényleg ketten írták? Okééé) Könyörgöm, még a gazdáját sem ő vadászta le!
A második kötettel azért még megpróbálkozom (bár szirének? ughf), ha az jobb lesz, akkor folytatom (ha nem, akkor a másik kötet után búcsúzunk).
Alex Flinn: A Kiss in Time – Csók, pont jókor (2014 november)
Mindig újra írjuk ezt a nagy találkozást… (Ez jutott eszembe róla, ráadásul az utolsó fejezet miatt többszörösen igaz :))
A Beastly-t talán jobban szerettem (2012 júniusában olvastam, aztán megnéztem a filmet is), de ez is elszórakoztatott. Persze a végét tudni lehetett, de azért tetszett, hogy miután Talia magához tért a boszorkány (aki tündér) nem tűnt el a képből. Illetve a lány zöld szalagos „segítség nyújtása” trükkös volt (és hasznos).
A vége pedig szintén jól (mesésen :)) lett megoldva.
Hiába a tündérmesékből nem lehet kinőni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése